Életre szóló baráti kapcsolatok a kollégiumban

 

Több éve foglalkozom az alumni diákok sikereinek megjelenítésével. Ennek platformja Deák-siker: motiváló bejegyzések facebook csoport.

Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy indítsuk egy cikksorozatot, amelyben alumni diákok szerepelnek. Így került sor az alábbi interjúra, amelyben megszólítom az első olyan gimnazista csoportom diákjait, akikkel négy tanévet töltöttem együtt. Sok szép emlékem maradt meg velük kapcsolatosan, nagyszerű személyeket ismertem meg bennük.

Kujbus Gergő összeszedettsége már az első évben feltűnt, például amikor az elsős avatón egy vállas fiatalembert győzött le szkanderben. 

Szilágyi György annyira érett személyiség volt, hogy már 9. évfolyamos korában rá bíztam a ballagási menet felvezetését, kolomppal, majd a következő három esztendőben a DÖK elnöki tisztséget is betöltötte sikeresen. Mindketten végig kitűnő tanulók voltak és kiváló kollégista díjban részesültek.

Pintye Levente mindenki szívébe belopta magát, még azokéba is, akikkel elsőre nem volt szimpatikus. Mindent meg tudott magyarázni.  Akkoriban kollégiumunkban csak fiúk laktak, és részt vettek a kollégiumi kötélhúzó versenyeken, amelyeken kiválóan szerepeltek, hiszen rendszeresen látogatták a kollégium konditeremét.  Nagyon szerettem együtt kosarazni velük.

Hetente átjátunk a Csokonai Gimnázium tornatermében és még tanár-diák mérkőzést is szerveztünk. Ők később is játszottak egy kosárlabda csapatban, Nyíradonyban Terdik Tamással, és Misivel aki szintén Deákos volt korábban.

A kollégiumból való távozásukat követően is tartottuk a kapcsolattartást: néhány évente érdeklődtünk egymás felől. Most azzal a céllal keresem meg őket, hogy felkérjem őket az interjú kérdéseinek megválaszolására, és megoszthassák velünk saját élményeiket és tapasztalataikat.

 

 

– Hogyan találkoztatok, miként ismertétek megy egymást?

• Gyuri: Gergővel és Tamással már óvoda óta ismertük egymást, és nagyon korában barátok lettünk. Közös hobbink volt a kosárlabda. Már általános iskola 7. osztályban eldöntöttük, hogy a Tóth Árpád Gimnáziumba szeretnénk járni, és kollégisták leszünk. Tamás bátyja, Mihály is a Deák kollégiumba járt, és nagyon szerette a környezetet, így jött, hogy mi is a Deákba pályáztunk.
  Leventével már a kollégiumban ismerkedtünk meg, és az első hetekben nem is tett rám jó benyomást, az izgága, feltűnősködő természete, majd az első év végére nagyon jó barátok lettünk, aztán a barátság tovább mélyült azzal, amikor Levente beköltözött a szobánkba harmadik évben.
• Levente: 2004-ben találkoztunk első alkalommal a kollégiumban. A szobáink egymással szemben voltak, együtt jártunk szilenciumra. A tanulás, a sport közben nagyon gyorsan összeismerkedtünk, és megbarátkoztunk. Egy évvel később szobát váltottam, és hozzájuk költöztem. Barátságunk azóta is töretlen.
• Gergő: Szülővárosomból, Nyíradonyból kisgyermek korom óta ismerem Gyurit; ugyanaz az óvodai csoport, ugyanaz az általános iskolai osztály, és végül egy gimnázium, valamint kollégiumi szobatársak voltunk. Akkor még nem gondoltam volna, hogy az egyetemi éveket is közösen töltjük.
  Leventével a kollégiumban találkoztam először. „Illatos” halkonzervével már első napokban barátokat szerzett a szinten. Hamar megismerte mindenki a kollégiumban.

– Milyen emlékek maradtak meg bennetek a kollégiumi évekből?

•   Gyuri: Már akkor is sejtettem, de 35 évesen már biztos vagyok benne, hogy a 4 kollégiumi év az életünk egy legfontosabb időszaka volt. Ekkor váltunk tinédzserből felnőtté, 20+ éves barátságok kezdődtek. Ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem, az a közösség lenne. Két szoba diákjaival szinte testvéri kapcsolatunk volt, szinte mindent együtt csináltunk (tanulás az iskola és a kollégium falai között, sport, közös étkezések, filmklub, esti programok). De a szűk baráti körünkön túl is azt éreztük, hogy egy nagyon befogadó, elfogadó légkör uralkodott a kollégiumban, a diáknál és a nevelő tanároknál is. Már az akkori időszakban is szigorú házirend és napirend volt jellemző a Deákban (nemcsak villanyoltás, hanem az áram központi lekapcsolása), és okostelefonunk (pláne laptupunk) sem volt még akkor, és mégis nagyon jól éreztük magunkat.
• Levente: Szinte mindent együtt csináltunk, a sportolástól a tanuláson át a szórakozásig. Az estébe nyúló „tanulások” a tanulókban a folyosó végén, ahol minden folyt, csak értelmes tanulás nem. Az átbulizott estékig, a lámpaoltás utáni dumálásokig. Egy hatalmas kaland volt végig.
• Gergő: Mindig nosztalgiával és mosollyal az arcomon gondolok vissza arra 4 évre, amit a kollégiumban töltöttünk. Számos közös élményt és emléket szereztünk. Nehéz lenne egy pillanatot kiemelni; közös kosarazások, konditerem, mozi klub, tanár-diák sportesemények, szkander verseny, a szobák áramtalanítása utáni közös pillanatok a folyosón és tanulószobában, reggeli szobaszemlék stb. Életre szóló barátságok kötődtek. A kollégium és a nevelő tanárok szuper kereteket biztosítottak számunkra.

– Hol folytattátok a tanulmányaidat a kollégium után?

• Gyuri: A Budapesti Corvinus Egyetemen
• Levente: A gimnázium után a Debreceni Egyetemre mentem továbbtanulni. 2015-ben végeztem el.
• Gergő: Budapesti Corvinus Egyetem, illetve UCD Michael Smurfit Business School (CEMS) Írországban

– Milyen szakon végeztetek?

• Gyuri: Pénzügyi-számvitel alapszakon, Pénzügyi Mesterszakon, illetve a CEMS nemzetközi menedzsment mesterszakot kezdtem el, de azt nem tudtam befejezni. Továbbá, az EVK Szakkollégium tagja voltam egyetem alatt.
• Levente: Általános orvosként dolgozom, azóta sebészként.
• Gergő: Gazdálkodás és menedzsment Bsc, Vállalkozásfejlesztési MA, CEMS Master in International Management. A Corvinus Egyetemen töltött évek alatt tagja voltam az EVK Szakkollégiumnak is.

– Miként befolyásolta a kollégiumi élmény a továbbtanulási döntéseidet?

• Gyuri: Én már általános iskolában tudtam, hogy a „pesti közgázra” szeretnék menni, a középiskolát ehhez tudatosan választottam Debrecenben (matek-töri szak, amik felvételi tárgyak voltak), így ebben a kollégium nem befolyásolt.
• Levente: Abszolút pozitívan, először vagy úgymond bármilyen módon önálló. Az összezártság pedig megtanít együtt élni másokkal, toleránsabbá tesz, összekovácsol.
• Gergő: A kollégiumi évek alatt jobban kinyílt számomra a világ. Az utolsó időszakban már éreztem, hogy Budapest felé fog vezetni az utam.

– Mik voltak az első lépések a pályátokon?

• Gyuri: Egyetem közben vendéglátásban dolgoztam az első két nyáron, majd az akkori FHB Banknál voltam gyakornok 5 hónapig. Még egyetem alatt kezdtem 2 barátommal a Tresorit nevű IT startupot, amit 10 év alatt 140 fősre növeltünk, és végül eladtuk a Svájci Post digitális szolgáltatásokkal foglalkozó leányvállalatának.
• Levente: Sebész rezidensként kezdtem el dolgozni Németországban, egy kis faluban.
•  Gergő: Haleon (korábban GSK) marketing csapatában kezdtem gyakornokként az egyetemi évek alatt.

– Melyik területen dolgoztok jelenleg?

• Gyuri: Jelenleg a Kodesage nevű startup társalapítója vagyok. Általános gazdasági, termékfejlesztési és marketing területekért vagyok felelős.
• Levente: Azóta munkát váltottam, és egy nagyobb kórházban dolgozom szakorvosként.
• Gergő: A Trax Retail nevű, nemzetközi vállalat képfelismerő technológiát szolgáltató üzletágát vezetem, termékfejlesztési igazgatóként.

– Milyen szakmai sikereket értetek el eddig?

• Gyuri: A Tresorit számos hazai és nemzetközi díjat ért el, ezekre sohasem egyéni díjakként tekintettem, hanem a munkatársak közös eredményére. Többek között:
  • Deloitte Fast 50 díj – 11 országból álló régió 50 leggyorsabban növekvő cégébe kerültünk be
  • Financial Times 1000 – kétszer vagy háromször kerültünk be Európa 1000 leggyorsabban növekvő cégei közé
  • Magyar Innovációs Nagydíj
  • Forbes 30 under 30
• Levente: Általános és hasi sebész szakorvosként dolgozom.
• Gergő: Corvinus mesterszakon évfolyamelsőként végeztem, a szakkollégiumban pedig vezető pozíciót töltöttem be. A munka világában sokat töltöttem kisméretű cégeknél. Hatalmas élmény és tapasztalat volt pár fős startup-ból, 50-60 fős vállalkozást növeszteni, mely során számos ügyfelünknek segítettünk Új-Zélandtól az USA-ig különböző szoftvermegoldásokkal bekapcsolódni a 21. századi digitális világba.

– Hogyan tartottátok kapcsolatot a kollégiumi társakkal?

Gyuri: Az egyetem első évei alatt nagyon sokat találkoztunk még a tágabb kollégiumi barátokkal, majd egy fokozatosan szűkült (a találkozási frekvencia, és az is, hogy kikkel tudjuk tartani a kapcsolatot). Ez az élet velejárója, az élet más szakmai és földrajzi területeire sodort minket és már mindenki házas és gyerekeink is vannak. A fontos az, hogy amikor találkozunk, akkor olyan, mintha tegnap váltunk volna el, és valahogy mindenki személyiségéből előbújik az a tinédzser, akik megismerésünkkor voltunk.

Levente: Az egyetem alatt is ugyanúgy összejártunk, mint a gimiben. Nyilván csökkentek a találkozások számai, mert más városokban tanultunk tovább, de ezzel felértékelődtek ezek az alkalmak.  Gergő és Gyuri továbbra is kollégiumban, majd lakásban laktak. Megszámlálhatatlan legendás házibulit és szilvesztert tartottak, ahol Tomival továbbra is feljártunk. Évente együtt szerveztünk kisebb-nagyobb nyaralásokat. 

Gergő: Annak ellenére, hogy különböző városokban élünk már évek óta, minden találkozásunk olyan, mintha tegnap költöztünk volna ki a kollégiumból. Online, telefonon, üzenetekben napi-heti szinten tartjuk a kapcsolatot. Közös nyaralások és baráti összejövetelek megszervezésében az ország-, és megyehatárok nem okoznak gondot.

– Milyen gyakran találkoztok?

Gyuri: Gergővel igyekszünk kéthetente legalább telefonon beszélni, havonta személyesen találkozni. Tamással és Leventével már távolabb vagyunk egymástól fizikailag, velük évente 2-3x találkozunk, és főleg Messengeren írunk egymásnak, ott heti szinten.

Levente: Változó volt. Eleinte két havonta, de ahogy egyre feljebb jutott mindenki, elkezdtünk dolgozni, így a találkozások száma csökkent. De arra mindig figyeltünk, hogy legalább 1-2 szer találkozzunk mindannyian egy évben.

Gergő: Évente legalább egyszer, de inkább kétszer találkozunk Leventével. Az itthon lévőkkel, Gyurival és Tomival pedig a kétheti/havi beszélgetések, személyes találkozókat szoktuk tartani.

– Milyen a jelenlegi családi állapototok? 

• Gyuri: 2022-ben házasodtam, és egy 9 hónapos babánk van
• Levente: Házas vagyok 4 éve, van egy 2,5 éves kisfiúnk, Leo, és két kutyánk, Mokka és Zserbó.
• Gergő: 2020-ban házasodtam meg, a kislányunk 3 éves és júliusban érkezik a kistestvére.

–Hol találtatok otthon, és miért választottátok azt a helyet? 

• Gyuri: Budapesten élünk, egy csendesebb utcában. Nagyon szeretem ezt a várost, és több szempontból vonzó lenne külföldön élni (stabilabb politikai és gazdasági környezet, vonzóbb munka és befektetési lehetőségek), a családunk miatt egyelőre nem szeretnénk más országban élni. A feleségem veszprémi, én nyíradonyi vagyok, és Budapest pont a kettő között helyezkedik el.
• Levente: Németországban, Baden-Württemberg régióban, Lörrachban élünk. Feleségemmel és én is itt találtunk munkát, hogy ne kelljen ingázni senkinek.”
• Gergő: Nagykovácsiba, Budapest agglomerációjába költöztünk ki pár évvel ezelőtt, kislányunk születésekor. A barátok és nagyszülők közelsége, valamint a budapesti munkalehetőségek előnyeit egyszerre élvezhetjük, egy elképesztően csendes és kedves kisvárosban, a hegyek ölelésében.

–Milyen terveitek vannak a jövőben, a szakmai életben?

• Gyuri: Az új startupomat szeretném minél sikeresebbé tenni, illetve a Startup Hungary Alapítványának kuratórium tagjaként szeretnék hozzájárulni a magyar startup ökoszisztéma fejlődéséhez.
• Levente: Jelenleg munkaváltás előtt állok, és Svájcba költözünk. A jövőbeli terveim között szerepel a speciális hasi sebészeti szakvizsga megszerzése.
• Gergő: A második kislányunk megszületése lesz fókuszban a következő időszakban.

–Milyen üzenetet, tanácsot adnátok a mostani kollégistáknak?

• Gyuri: Ez fura az én számból: ne legyenek kitűnő tanulók. Találják meg, hogy mi érdekli őket igazán, és abban mélyedjenek el, illetve az alap képességek fejlesztésén dolgozzanak (nyelvek, matematika, kommunikáció). Olvassanak sokat, ismerkedjenek a világgal, legyenek közösségben, legyen tinédzserek.
• Levente: Maradjatok együtt, tartsátok a kapcsolatot! Sok érdekes embert ismertek meg, akikkel egy életen át osztozhattok remek élményekben.
• Gergő: Építsetek barátságokat. Legyetek nyitottak, próbáljátok ki magatokat minél több területen. Eközben pedig érezzétek jól magatokat.

– Mit szerettetek volna tudni, amikor ti voltatok diákok?

• Gyuri: Jó lett volna, ha az előző mondatot valaki elmondja nekem, akinek hiszek és felnézek rá. Akkoriban a szüleim és az oktatási intézményeknél is a sikerkritérium az volt, ha valaki kitűnő, és valahogy az volt a megbecsült „jó gyerek” is.
• Levente: Hogy együtt maradunk-e, mint barátok.
• Gergő: Nem baj, ha 15-16-17 évesen még nem tudjátok, hogy hol szeretnétek élni és mit fogtok dolgozni 5-10 év múlva. Haladjatok lépésről lépésre. Folyamatosan formálódni fog a gondolkodásmódotok, érdeklődési körötök, világlátásotok és megtaláljátok ezeket a válaszokat.

Debrecen, 2025. május 31.                                                                                                

Hajdó Attila Károly

 

Dr. med. Pintye Levente

Hajdó Tanár Úr felhívására írom ezt a kis beszámolót, remélem, ez segít azoknak, akik még nem tudják, melyik kollégiumban töltsék az elkövetkező 4-5-6 évet. Akik pedig már Deákosok azokat megerősíti abban, hogy jó helyen vannak.

Fehérgyarmaton születtem és tanultam általános iskolában. Már ott a legjobban a biológia és kémia iránt volt affinitásom. Ezért döntöttünk úgy szüleimmel, hogy Debrecenben kellene tovább tanulni, mert az ottani lehetőségek kicsit jobbnak tűntek, míg a környékünkön. Így felvételiztem 2004-ben a Tóth Árpád Gimnázium biológia/kémia tagozatára. Ezt követően a következő fogós kérdés a lakhatás megoldása volt. Saját lakás nem lévén csak a kollégium jöhetett szóba. A Deák kollégium mellett azért döntöttünk, mert sok, már felettem végzett gyarmati ismerős ajánlotta. Mindenki szerint egy rendkívül családias hangulatú, jó alapokat nyújtó kollégiumnak hallottuk. Mikor még én jártam oda csak fiú kollégium volt, aminek persze megvoltak az előnyei és a maga hátrányai. Bár így utólag visszagondolva mi sok negatívumot nem éreztünk ebből

Utólag visszagondolva a kollégium nagyon sok mindenre megtanított, amit anno nem is gondoltam volna, hogy megtanultam vagy esetleg később szükségem lehet rá.

A szilencium illetve szabad szilencium arra volt kiváló példa, hogy hogyan tanulhatom meg beosztani a saját időmet (amire az egyetemen nagy szüksége volt az embernek). Emellett az jó eső érzés volt, hogy a mi csoportunk átlaga volt a legjobb az évfolyamon, és ezt a tanári kar is értékelte. Amíg látták, hogy jól tanulunk, és haladunk előre tanulmányainkkal (nyelvvizsga, stb…) addig hosszabb kimenőt kaphattunk felmentőt a szilenciumok alól.

A gimnáziumi plusz felkészítő órák illetve kollégiumi fakultációk szerintem nagyban hozzájárultak a sikeres egyetemi szakirány kiválasztáshoz, és felvételihez.

Így felvételiztem én is sikeresen 2008-ban a Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karára.

Az orvosi kart is csak ajánlani tudom mindenkinek, de senkinek semmi illúziója ne legyen róla, hogy esetleg könnyű. Annak ellenére, hogy jó alapokkal indultam gimnáziumból az orvosi egyetem nem egyszerű, de megcsinálható (bár sok álmatlan éjszakája lesz a hallgatónak garantálom). Könnyű sosem lesz, csak könnyebb az egyetemi évek vége felé.

Nekem sokat segített az, hogy már a kollégiumban is sokat tanultunk együtt a szobatársaimmal és barátaimmal akár éjszakába nyúlóan, ez felkészíti talán egy kicsit az embert az egyetemi tanulmányokra. Szerintem a legnehezebb az egyetemen a megfelelő tanulási módszer elsajátítása, ha az megvan (ami nyílván nem egy hét alatt fog kialakulni) akkor sokkal könnyebben képes az ember több száz oldalakat akár megtanulni.

Végül 2015 szeptemberében szereztem meg általános orvosi diplomámat. Azóta dolgozom kint Németország Baden-Württemberg tartományának egy kis kórházában, sebész rezidensként.

Szeretném azt hinni, az hogy idáig eljutottam részben annak is köszönhető, hogy jó helyen voltam a gimnáziumi évek alatt.

Az egyetem elvégzése után, nagy dilemma volt számomra ( és nagyon sok évfolyamtársam számára), hogy belföldön vagy külföldön kezdjem el a dolgos felnőtt életet. Nem volt egyszerű döntés; ma sem az így visszagondolva, de az embernek mérlegelni kell sok dolgot és én végül arra jutottam, haza Magyarországra bármikor hazajöhetek, most még elég fiatal vagyok, hogy egy ilyen költözésbe és új életbe belevágjak, és a legfontosabb hogy tartottam tőle, hogy nagyon meg fogom bánni, ha meg se próbálom.

Ezekkel a gondolatokkal hagytam el 2016 jan. 7.-én Magyarországot és vágtam bele a munkás életbe jan.11.-én.

Az embernek nyílván 7év orvosi egyetem után van rálátása egy kórház működésére, annak mindennapjaira, nagyon nem tudnak meglepni… gondoltam én. Két nap alatt kellett vele szembesülnöm, hogy az egyetemen tanultak 80%-át nem tudom, vagy nem úgy tudom hasznosítani, ahogyan azt belénk erőltették. A dokumentációt mint olyat mi sosem tanultunk az egyetemen, ami azért nagy hiba, mert most már látom, hogy a napi munka minimum 60%-a azzal telik. Természetesen, ha ezt egy idegen nyelven kell, megtenni az sem könnyíti meg senki dolgát. Ahogyan számoltam körülbelül 2 hónap után is láttam még olyan dokumentumot, papírt, amit előtte nem.

Az egész napos németül való kommunikálás, figyelés az első hónapban jobban lefárasztott, mint előtte bármi az életben.

Nagyon sok volt az új eszköz, (a vérvételi szerelék is teljesen más, mint otthon), de miután az ember 3-4 hónap után kicsit beleszokik, a munkába minden sokkal könnyebben jön. Én úgy érzem nagyon jó kórházba kerültem, nagyon jók a főnökeim, nagyon türelmesen álltak hozzám. Minden alkalommal elmondták mikor kaptam egy új feladatkört, hogy amennyiben úgy érzem, nem vagyok biztos magamban, vagy sok akkor szóljak és segítenek, visszavesznek belőle.

Ami a legfontosabb volt talán és szintén szerencsének mondanám, hogy kb. 8 magyar orvos/orvosnő dolgozik velem a kórházban… Ez lássuk be, nem elhanyagolható szempont. Az, hogy az első hónapokban van kihez fordulni szerintem felbecsülhetetlen.

Eltelt körülbelül egy év mióta elkezdtem Németországban dolgozni, most már úgy érzem sikerült beilleszkedni, nyelvileg és szakmailag is meg vannak velem elégedve. 1 éves sebész rezidensként már vannak saját műtéteim,(amit otthon nem feltétlen mindig egyszerű elérni) ügyeletkor, éjszaka vagy hétvégén magamban látom el a teljes kórházat, ami néha kicsit megerőltető, de másrészről jó érzéssel tölti el az embert, ha képes ilyen szituációkat megoldani.

Összegezve én úgy érzem megtaláltam szinte mindent, amit kerestem a külföldi munkában. Ezekkel az információkkal nem kicsábítani akarom a fiatalságot, de szerintem az sokban hozzájárul az ember szakmai, szellemi fejlődéséhez, ha megfordul külföldön, ha más nem egyetemi cseregyakorlat alatt.

Remélem ezzel a kis beszámolóval segíthettem egy pár embernek.

Mező Barnabás

Orosz-Dan Sára és Szél-Dan Réka

Erdei Roland