Alumni sikerek-kultúra

Hevesi László

Én is deákos voltam…

Hevesi László vagyok a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves prózai színész hallgatója, egykori „Deákos”. Középiskolai tanulmányaimat a Debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán végeztem. Szívesen gondolok vissza arra az 5 évre, amit a Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégiumban töltöttem el.

Sok tanulsággal és tapasztalattal szolgált számomra ez az öt év. Eleinte nem volt könnyű. Mint minden elsőéves kollégistának, nekem is meg kellett küzdenem az önállósulás kezdeti nehézségeivel. Hiányzott az, hogy nincs közvetlen közelemben a család, hogy csak hétvégente látom őket. Ugyanakkor önálló döntésekre kényszerültem; már nem a szüleim hoztak helyettem döntéseket, magamnak kellett ügyeket intéznem. Magam gazdálkodtam a pénzemmel. Megtanultam, milyen az, ha az ember maga rendelkezik a dolgai felett. Ezáltal megtanultam felelősséget vállalni a döntéseimért. Falusi gyerekként hiányzott, hogy nincs a közvetlen közelemben a természet. Otthon, Bárándon, ki tudtam menni az udvarra, vagy a kertbe kertészkedni egy kicsit, volt valamim, amit a magaménak tudhattam. Míg a kollégiumban közösségi térbe kerültem. Meg kellett osztanom a szobámat valakivel. Megtanultam kompromisszumokat kötni. Eleinte ugyan „harcoskodtunk” a szobán belül, persze ezek apró „harcok” voltak, aztán szépen lassan összecsiszolódtunk.

Nehézségeket okozott az is, hogy adysként sok színpadi szöveget és dalt kellett megtanulnom, amikhez szükséges az, hogy az ember ne magában tanuljon, hanem hangosan „hallassa a hangját”. Ezt a szobán belül nehéz volt kivitelezni, valamint tanulószobán sem lett volna tisztességes a többiekkel szemben, így megtanultam minden szöveg és énektanulással töltött időt hasznosan eltölteni.

Szívesen gondolok vissza a farsangi „Ki mit tud”-okra. Minden évben készültünk valamivel Kozák Ádám osztálytársammal vagy Tímári Lottival, aki szintén adys volt. Miután pedig a koli kapott egy zongorát, több estét töltöttünk el az ebédlőben zenéléssel, énekléssel. Ilyenkor mindig összegyűlt az adys bagázs.

Azt sajnálom, hogy a délutáni adys óráim miatt sokszor nem volt lehetőségem kivenni a részemet a kolis életből, csoport foglalkozásokból, fakultációkból, egyéb programokból. Így nem olyan sok mindenkit ismertem jól a koliból. De ahogy visszaemlékszem egy jó közösség volt. Nyilván abból adódóan is, hogy mindannyian vidékről kerültünk be Debrecenbe. Szerettem, hogy ilyen vegyes volt a társaság, és hogy mindig történt valami, ami megszínesítette a szürke hétköznapokat. Azt gondolom ez a kollégista lét velejárója.

A kollégiumban töltött 5 év alatt Pál László és Hajdó Attila voltak a nevelőtanáraim, akiknek hálás vagyok azért, amit értem tettek. Bizalommal fordulhattam hozzájuk mind iskolai, mind személyes ügyekkel. A kollégium egyfajta fegyelmet, rendszert tanított meg nekem. Amikor az egyetem kollégiumába bekerültem, akkor tudatosult bennem, hogy mennyi mindent elsajátítottam már a Deákban, ami a lakótársaimnak még újdonság. Nem szerettem kollégista lenni, de nem a Deákkal, magával a kollégium rendszerével volt bajom. (Most sem szeretek kollégista lenni.) De azt gondolom, kollégistaként nem is lehettem volna jobb helyen Debrecenben, mint a Deák-ban.

Holló Patrik

Keresztes Tamás

Karácsony Péter 

Kósa Eszter

Nagy Anna